5 megdöbbentő tény az órákról: ezeket fogadjunk, hogy nem tudtad

Miért mutat minden óra 10 óra 10 percet? Miért hordtak régen nyakban órát az emberek? 5 érdekesség az órák szövevényes múltjából, amit sokan nem tudnak.

Az órákkal kapcsolatban rengeteg mindent lehet tudni, de azt még a nagy órakedvelők sem biztos tudják, amit most felsorolunk nektek.

Következzen hát 5 igazán megdöbbentő tény az órák világából, melyek még inkább rá fognak döbbenteni arra, hogy mennyire csodálatos és bonyolult szerkezetek!

Órák a nyakban


Bizony! Hiszed vagy sem, de régebben az órákat az emberek a nyakukban hordták.

Ezt történelmi feljegyzésekből tudjuk, melyek szerint többek között a Tudor-ház uralkodása alatt sokan nyakláncként hordták az óráikat. Mindez annak köszönhető, hogy a korabeli darabok igen nehezek és nagy méretűek voltak, így csak így tudták viszonylag kényelmesen magukkal vinni őket.

Ma már senki sem viselné így az óráját, de akkor ez teljesen természetes volt.


Az első időmérések már Krisztus előtt megtörténtek


Az első időmérők létezésére már Kr. e. 5 évezreddel találtak nyomokat, de az biztos, hogy a Kr. e. 3. évszázadban már mérték az időt. Persze ez esetben még nem egy mozgó órát kell elképzelni, sokkal inkább egy természeti jelenségről van szó.

Elődeink ugyanis az árnyék mozgását használták fel, méghozzá a napórák segítségével. Ezeket gnómonoknak nevezték és nem voltak mások, mint függőleges tengelyű botok, amelyek árnyékát vízszintes felületre vetítették.



10 óra 10 perc


Tudod, hogy miért van az összes óra így beállítva a képen?

Sokan valójában ezt észre sem veszik, de ha megnézed, szinte az összes reklámfotón ezt az időpontot mutatja minden óra.

Nos, ennek annyi az oka, hogy a gyártók úgy találták, hogy így néz ki képileg a legízlésesebben egy óra.

Az első és legfontosabb, hogy ilyenkor mindkét mutató olyan pozícióban van, hogy kiválóan leolvasható az adott óra márkája és típusa, vagyis a nézelődő pontosan tudja, hogy mit lát.

Az egész tehát sokkal inkább a marketingesek találmánya, mintsem valami bizarr véletlen...


Ezért nem fordítható visszafele a keret (lünetta, funkciógyűrű, bezel)


Ennek nagyon komoly okai vannak, és sokan nem értik, miért nem lehet a keretet csak egyetlen irányba fordítani.

A fő ok pedig a biztonság, és az emberéletek megmentése, bármennyire is hihetetlenül hangzik.

Mivel kifejezetten a búvárkodáshoz fejlesztették ki ezeket az órákat, ezért a mérnökök úgy gondolták, a legtöbben azt mérik majd, hogy mennyi ideig van még levegőjük a víz alatt. Ilyen helyzetben pedig kulcsfontosságú a pontosság, ezért nem történhet meg, hogy egy erős lökés után a keret elmozdul és a viselő azt látja, hogy még bőven van levegője, miközben a valóság távol áll ettől.

Épp ezért a keret nem fordítható az óramutató járásával megegyező irányba, azt csak ellenkezőleg lehet tekerni.


Strapabíró órák jönnek

Egyre nagyobb divatnak örvendenek a strapabíró órák. Az órák eddig is meglehetősen ellenállónak számítottak, de azért valljuk be, különféle erőhatásoknak nem tudtak már ellenállni.

Ennek szakadhat teljesen vége az elkövetkező években, hogy egy kicsit ne csak a múltba és a jelenbe, hanem a jövőbe nézzünk.

Már napjainkban is vannak órák, amik például azt kibírják, ha 10 métert zuhannak mondjuk a negyedikről.

A japánok által gyártott Casio G Shock például valóban túlél egy ekkora erőhatást, és pontos is marad. Napjaink felgyorsuló világában egyre nagyobb az eladása ezeknek a szuper, mindent kibíró óráknak.