Az Apple Watch lenyomta a teljes svájci óraipart? Tényleg hatalmas változások jöhetnek?

Az okosórák rohamszerűen fejlődtek az elmúlt pár évben, de kevés dolog bizonyítja jobban azt, hogy tényleg eljött az okosórák ideje, mint az a friss jelentés, ami alapján az Apple Watch egymagában annyira népszerű, hogy eladások terén utcahosszal megelőzte a teljes svájci óraipart

– írja a Digital Trends.

A cég a kimutatásában nagyjából 31 millióra becsülte az Apple által 2019-ben eladott okosórák számát, míg a svájci óraipar tavaly összességében 21 millió eladást hozott össze. Az elmúlt két évben látott trendek alapján ráadásul az ipar egyértelműen az okosórák felé halad:



míg a svájci órakészítők eladásai 13 százalékkal estek 2018-hoz képest, addig az Apple 36 százalékos javulást produkált.

A Strategy Analytics igazgatója, Neil Mawston a különbséget azzal magyarázta, hogy ugyan az analóg órák továbbra is népszerűek az idősebb generációk körében, a fiatalok egyre inkább az okosórákat, illetve az ezekhez hasonló komputerizált eszközöket részesítik előnyben.

Ezt a svájci órások is látják, egyebek mellett a Montblanc és a Tag Heuer is előállt már a saját okosóráival, de még a legjobb kísérletek sem értek az Apple Watch nyomába.



A legendás svájci cégek hirtelen hanyatlásában persze valószínűleg az játssza a legnagyobb szerepet, hogy éveken át lebecsülték az okosórák piacra gyakorolt hatását.

A Deloitte 2017-es jelentésében például a megkérdezett vezetőknek csupán 14 százaléka tartotta őket fenyegetőnek a hagyományos órákra nézve, 72 százalékuk látta úgy, hogy semmilyen hatásuk nem lesz majd és csak a fennmaradó 14 százalék látott kiaknázatlan lehetőséget a dologban.

Az Apple egyébként ki is használja az Apple Watch népszerűségét: tavaly novemberben jelentették be, hogy a közjó szolgálatába állítanák a felhasználóktól egészségügyi adatokat is begyűjtő órákat.



OSZD MEG másokkal is!