Az óravásárlás mindig is egy nehéz dolog volt.
Rengeteg tényezőt érdemes, és kell is figyelembe venni, amikor valaki órát vásárol.
Ez pedig különösen igaz akkor, ha mélyebben a zsebünkbe kell nyúlunk.
Karóravásárláskor leggyakrabban a design az, ami eldönti, hogy melyik modell mellett tegye le a vásárló a voksát.
Azonban az esztétikus megjelenés mellett érdemes komolyabb figyelmet szentelni a karóra szerkezetének is. Napjainkban az órakészítő iparban két fő szerkezeti konstrukciót alkalmaznak. Az egyik az elektronikus szerkezeti technológia, a másik a tradicionális, 14. századi gyökerekkel rendelkező mechanikus szerkezeti technológia.
Az első vonal esetében a pusztán analóg (mutatós) kijelzésű számlapok mellett némely esetben digitális kijelzővel kiegészített analóg kijelzőkkel is találkozhatunk, míg az utóbbi technológiának - még az igen komplikált megoldások esetében is - a kizárólag analóg számlapok alkalmazása az egyik sajátossága. A svájci óraipar termelésének majdnem 90 százalékát a kvarcszerkezetes karórák teszik ki.
Ezek egyébként jellemzően analóg kijelzésű darabok. Érdekes, hogy mégis az ipari termelés 10 százalékos kapacitásának eredményeként előállított mechanikus karórák adják a svájci óraexport több mint 50 százalékát.
Manapság a mechanikus óraszerkezetek a legdivatosabbak, ugyanakkor az egyik legnagyobb múltra is tekintenek vissza.
Manapság a legdivatosabb szerkezettípusok. Ez a "divatolás" nem alaptalan, hiszen egy-egy komolyabb mechanikus szerkezet vagyonokat érhet. A mechanikus szerkezetek alapvetően kézi húzású szerkezetek, ami azt jelenti, hogy a járáshoz szükséges energiát a korona húzásával kell "csiholni".
Ez a művelet a napi programunk szerves részévé válhat, hiszen egy kézi húzású szerkezetet mindennap illdomos felhúzni, sőt a legoptimálisabb esetben mindig ugyanabban az időben.
Ennek - az egyesek számára fárasztó, körülményes feladatnak – a kiküszöbölésére tervezték és készítették el az automata szerkezeteket, amelyek a mindennapi viselés során önmaguktól húzódnak fel.
A kvarcszerkezetes órák még érdekesebbek.
Az 1980-as évek találmányai ezek az aggregátumok, melyek "mozgatórugója" a kvarckristályok rezgése. A legpontosabban működő óraszerkezet. Hátránya, hogy korlátozott ideig működik, pontosan addig, míg az elem ki nem merül.
Ez jobb elemeknél akár 6 év is lehet. Az analóg kijelzésű kvarcóra lelke egy integrált áramkör, amelyen - a mindössze néhány négyzetmilliméternyi alaplemezen - számos elektronikus alkatrész található.
A szerkezet energiaellátásáról egy hosszú éveken át működőképes, kis méretű elem gondoskodik. A kvarcszerkezet másik fontos része a kvarckristályok rezgését szabályozó egység. Ez a kvarc rezgéskeltő egészen magas frekvenciájú rezgést (32kHz) tesz lehetővé, aminek eredményeként egy igen pontos időmérő szerkezetet kapunk.
A kvarcszerkezetek legnagyobb előnye, hogy egy évben mindössze 1 perc járáseltérést produkálnak, ez napi kevesebb mint egy másodpercet jelent.
Emellett léteznek az úgynevezett autokvarc szerkezetek is.
Sokan azt várják el órájuk szerkezetétől, hogy hosszú hónapok elteltével se legyen jelentős a járáseltérése és legalább percre pontosan mutassa az időt. Egyesek arra vágynak, hogy a fentiek mellett a szerkezetnek ne legyen szüksége arra a gombelemre, amely mindig a legrosszabb pillanatban merül le.
Emellett mára a környezetvédelem is fontos tényezővé vált. Ezeknek az óravásárlóknak fejlesztették ki az autokvarc szerkezeteket, melyeknek két típusa a mozgási energiával, illetve a fényenergiával működő szerkezet.
A fényenergiával működő szerkezet bármilyen típusú - természetes és mesterséges - fényt képes hasznosítani. A számlap alatt vagy a számlap körül elhelyezett szolárcella a fényenergiát az óra működéséhez szükséges elektromos energiává alakítja, majd azt - a mozgási energiával működő autokvarc szerkezetekhez hasonlóan - a kondenzátorban tárolja.
Ezek az órák teljes feltöltéssel 4-12 hónapig, egyes modellek akár 5 évig is képesek működni anélkül, hogy újabb fényenergiához jutnának.
