Az óragyár, amit Nagy Péter cár alapított: maradandó legendák születtek ebben a gyárban

300 éve alapított óragyár emlékezeted darabjai voltak: Pobeda, Raketa, igazán egyedülálló darabok voltak!

Létezik egy olyan óragyár, amit tényleg nagyon régen alapítottak, és még nagy Péter cár nevéhez fűződik.

Egy igazi "idegen" csoda volt akkoriban.

A letűnt korok képviselőinek tekintett Pobeda vagy Raketa a legmegbízhatóbb órák között volt, mindenki odavolt értük, nem véletlenül.



A gyár 1721-es alapításától kezdve az eredeti nevén, „Petrodvoretz Óragyár” néven működik, ami a Szentpéterváron található, és szintén Nagy Péter cár által megálmodott, orosz Versailles-nek is hívott kastélyról kapta a nevét.

A második világháború után Zvezda (Csillag) és Pobeda (Győzelem) névre keresztelték az órákat, majd 1961. áprilisában a Vostok-1 fedélzetén a világűrbe jutott az első szovjet űrhajós, Jurij Gagarin, az ő tiszteletére jelent meg a Raketa (Rakéta) név.

- írja a nagymutato.blog.hu.

Valamikor a 70-es évekre érte el a csúcsidőszakát, akkoriban ugyanis közel 5 millió árt adtak el. Ezzel a világ egyik legnagyobb mennyiségben gyártott órája lett rövidesen.



A márka később hamvaiból támadt fel, akárcsak az orosz óragyártás.

A rendszerváltozás után ugyanis súlyos károkat szenvedtek, gyakorlatilag csődbe mentek.

A kommunista uralom alól nagyon nehezen kezdtek újra feleszmélni.

Azonban lassan újraszervezték magukat, méghozzá orosz és svájci mérnökök együttműködésével és tapasztalatával.

A francia származású óramester, Jacques von Polier érkezésével a design is új irányt vett, Polier a Raketa márkát a luxus kategóriába emelte.



2014-ben egy új, luxus sorozat jelent mag a frissen fejlesztett Raketa automata szerkezettel (melynek alkatrészeivel a gyár szerint több kis svájci óragyártó váltja ki az egyre nehezebben beszerezhető ETA gyártotta alkatrészeket).

Az új kollekciók ára és minősége a svájci presztízs márkákéhoz közelít a Raketa beszámolói alapján.


OSZD MEG másokkal is!