A Graham története: egy ízig-vérig angol óramárka sikerre hangolva


A Graham óragyár lehet, hogy elsőre nem sokaknak mond bármit is.

Mégis egy legendás, ma is igen impozáns portfólióval rendelkező márkáról van szó, mellyel érdemes megismerkedni.

Annál is inkább, mert az angol óragyártás "fenegyerekeiként" is lehet az óragyárat gazdagító szakemberekre és innovátorokra tekinteni.

Eredetileg 1673-ban alapították Londonban a Fleet Streeten.



George Graham volt az, akinek a nevéből eredt az egész, és aki megálmodta az óramárka első vízióját, és mert is nagyot álmodni.

Mint ahogyan sok britet előtte és utána, Grahamet sokkal inkább érdekelték a találmányok, mint a pénz. Számos újdonságot talált fel, azonban soha nem szabadalmaztatta őket.

Kevesen tudják, de ő találta fel az első stopperórát.

Ráadásul nem volt irigy és mindig megosztotta az innovációit másokkal, így az óragyártáshoz eleve nagyon nagymértékben járult hozzá a kortársaknál is.

Ezzel a húzásával a többiek körében kiérdemelte a "Tisztességes George” becenevet.



Graham 1751-es halálát követően testét a Westminster Apátságban helyezték örök nyugalomra barátja, Thomas Tompion mellett.

Napjainkban George Graham örök kíváncsisága inspirálja a Graham céget. Valamint ez a kíváncsiság segíti a Graham mérnökeit, hogy olyan „pimasz” mesterdarabokat hozzanak létre, amelyek különböznek bármely svájci órától.

A Graham órák magabiztosságot sugároznak, nem szerények és tartózkodóak. Sokkal nagyobb óraművel, mutatókkal és egyéb sajátosságokkal rendelkeznek, mint a többség.

A Graham cég kissé rendhagyó módon alkalmazza a különböző anyagokat és mechanizmusokat. Például a stopperóra indítógombja kerámia és karbon felhasználásával készül.

A Graham célcsoportja ma az egyértelműen sportos és aktív életet élő óratulajdonosok.

Az óráig nem annyira ismertek, mint mondjuk egy Omega vagy egy Rolex, de nem hazudtolják meg önmagukat és kiváló minőségű, gondosan megmunkált darabok.



OSZD MEG másokkal is!