A Leica zseniális órákkal debütált: ezért megérte várni, lehengerlő óracsodák


Igazi órakülönlegesség, remek kezdés, avagy ilyenek az igazi, csuklóra szánt ékszerek, melyek már többek, mint egy egyszerű óra.

A Leica L1 és L2 néven berepülő első különleges órák igen hasonló dizájnt kaptak, leginkább a funkcionalitás tér el (például az L2-es kap csak nappal/éjszaka indikátort és másodlagos időzóna gyűrűt).

Mivel mindkét óra teljesen mechanikus (felhúzós), mindkettőre került járástartalék indikátor (ebből 60 órányi járást ígér a Leica).

A Leica nem önállóan gyártja ezeket az órákat, a Lehmann Präzision szállítja majd a felhúzós óraszerkezetet, amivel egyébként rákerülhet a számlapra a “Made in Germany” felirat.

Ennek ellenére órási kihagyott ziccer, hogy nem a Leica rak össze egy sajátot, hiszen rengeteg történelmi tapasztalatuk van a finom mechanikus szerkezetek terén.



Egyet meg kell hagyni. Az óra kellően elegáns, mint az L1 és az L2 is.

Elegánsak, de akár sporthoz is jól passzolnak, és a Leica elmondása, valamint az első tapasztalatok szerint meglehetősen ellenállóak is, azaz jól bírják a strapát.

Ma már ez elengedhetetlen elvárás egy óránál, de a Leica elmondása szerint erre kifejezetten ügyeltek.

A sötét számlapot remekül ellensúlyozza a törtfehér, robusztus mutató és az ezüstös rozsdamentes acélkeret.

Az óraszíj ergonomikus kialakítású, nem tolakodó, jól rásimul az ember csuklójára.



A Leica L1-es nem sokkal 10.000 euró alatt indulnak, így nem a karóra fanatikusok a kifejezett célközönség, akik ennyi pénzért már sokkal több különlegességet és egyediséget várnak el.

Az L1 és L2 inkább a Leica relikviákat gyűjtők számára lesz érdekes, de nekik nagyon is!

Ha pedig a Wetzlar ontja a limitált M-szériás gépeket, akkor ez is belefér, sőt szinte stílusosan passzol a Leica jelenlegi arculatához. Jelentsen ez jót vagy rosszat. Az órákat a nagyobb Leica butikok és néhány híresebb ékszerbolt fogja forgalmazni.