Élet a Seiko óráin túl: a Citizen zsneiális és minimal órái


A Citizen sikerének két kulcsa is volt a történelme során. Ez tette naggyá és sikeressé őket.

Kevesen tudják, de a Citizen és a Seiko eleinte fej-fej mellett haladtak. Ők voltak a japán óragyártás fenegyerekei, a két nagy versengő fél.

Ez jót tett az óraiparnak is, mivel a verseny mindig a fogyasztók, egész pontosan vásárlók kegyeiért zajlik, és ez itt sem volt másképp.

A Citizen azonban egy váratlan manőverrel "kilőtt" a pénzügyi éterbe, és meglepte vetélytársát.



A Citizen egy óriási választékkal, közel ezer modellel, és egy 20 %-kal kedvezőbb árral nyűgözte le a vásárló közönséget.

Ez a két dolog gyakorlatilag a Citizen sikerének az alapkulcsa.

Egészen a ’80-as évek elejéig tartott ez az egyeduralom. Mi is okozhatta ezt a hatalmas törést a svájci óragyártóknak? Az eddig hagyományos szerkezettel, felhúzóval és automata szerkezettel működő svájci óráknak mind az előállítása, mind az anyagi igénye nagyon magas volt. Ezáltal a késztermék ára is egy magas árszínvonalat ütött meg.

A Citizen óramárkának a neve is takarja, a Citizen, mint polgárt jelent.



Az volt a céljuk, hogy minden polgár számára elérhető legyen.

Ez egy nagyon jó ötletnek bizonyult, mert így óriási vevőkört tudtak kialakítani.

A Citizen annak ellenére, hogy egy polgári órának indult, vannak exkluzív darabjai, melyek árban is megjelennek, tehát itt is találhatunk több százezer forintos karórát. Ezek a nagyságrendek inkább a búváróráknál jelentkeznek, itt is van 300, 500 és 1000 méter mélységig vízálló.

A Citizen órák igaz, hogy a kvarc szerkezettel robbantak be, és ezáltal nyertek óriási piacot a világban, de ők is térnek át a klasszikus automata szerkezetekre.

Ezek a szerkezetek az óra hagyományára tekintenek vissza, melyben a retro stílus kerül előtérbe.



Az automata szerkezeteik 21 kövesek, ami igen ritka még a svájci óráknál is.

A Citizen órák mindenki számára elérhetők, és mindenki megtalálja a saját ízlésvilágának megfelelő modellt.

OSZD meg másokkal is!