Az egyiptomi király órája, mely rekordot is döntött

Az öröknaptáras aranyozott darab 230 milliót is megért.

Faruk, Egyiptom utolsó királya olyan órát birtokolt, mely később egy rekordot is megdöntött.

Az elegáns, a maga nemében teljesen egyedülálló órát ma az egész világon ismerik.

Órák esetében közel-keleti aukciós rekordot jelentő áron adták el az utolsó egyiptomi király, Faruk óráját néhány éve.

A dubaji árverésen több mint 912 ezer dollárt fizettek érte, ez pedig cirka 230 millió forintot jelent.



De milyen is ez a különleges és méregdrága "királyi" óra?

Faruk személyre szabott, hátoldalán királyi jelképpel is díszített Patek Philippe 1518-as modelljéről van szó, mely letisztult, aranyozott-barnás árnyalatokban játszik.

Az 1944-ben debütáló öröknaptáras arany karórából mindössze 281 darab készült.

Az uralkodó gyűjtötte a ritka órákat.

Kollekciójában Patek Philippe- és Vacheron Constantin-órák sorakoztak, de lelkesen gyűjtötte az autókat és a ritka pénzérméket is.

Az árverés tételei között volt egy Rasíd Al-Maktúm, Dubaj uralkodója számára készített Rolex GMT-Master, amely az előzetes becslések - 120 ezer-160 ezer dollár - felső határát súrolva 162 ezer 500 dollárért (40 millió forintért) talált új gazdára.



Az árverés összbevétele 7,1 millió dollár (1,8 milliárd forint) volt.

Az óra nagyon különleges, és már a kinézetén is jól látszik, hogy valóban "királyhoz illő".

Az 1518-as széria volt az első a világon, amelybe öröknaptárt és stoppermechanizmust is beépítettek.

OSZD MEG másokkal is!