A legnagyobb méföldkövek az Omega életében: így vált naggyá a legendás óragyár

Mint az emberiség legtöbb tudományos küldetésében, az űrkutatásban is elengedhetetlen feltétel a precizitás és megbízhatóság, ám a technikai követelményeket túl még a világűr extrém körülményeivel is meg kell küzdeniük a fellőtt tárgyaknak.

Az űrhajósok pontos időméréséért két svájci óragyár vállalja a felelősséget, ezek egyike az Omega.

A legelső mérföldkő az 1969-es holdraszállás volt, hiszen akkorra már minden űrhajós hivatalos karórája az Omega Speedmaster Professional volt – melyet a neves eseményről: Moonwatchnak neveztek el.

A NASA 12 márka közül választotta ki ezeket az időmérőket, és egy komoly tesztidőszak után az Omega nyerte a kizárólagosságot, így válhatott a Speedmaster a NASA űrhajósainak alapfelszerelésévé.



A Speedmaster természetesen nemcsak a Holdra kísérte el az asztronautákat, hanem más űrutazások alatt is hűen szolgálta őket. Egy ilyen küldetés volt az 1970-ben lezajlott esemény is, amely az Apollo XIII. nevéhez kötődik.

A küldetés során bekövetkezett incidens megoldásában az asztronauták Omega Speedmaster Professional karórái aktív szerepet vállaltak.

Omega Speedmaster

1848-ban, a 23 éves Louis Brandt nevű fiatalember megalapította órásműhelyét. A kis cég La Chaux-de-Fonds-ban működött, és a gondos munkával készített zsebóráit külföldi piacokra szállította.

Számos neves díj, és sikeres év után a cégalapító 1879-ben meghalt, így a cég vezetése két fiára, Louis-Paul Brandt-re, és Cezar Brandt-re maradt.



A manufakturális körülmények között dolgozó cég két év múlva Bienne-be költözött, és elkezdte az óraszerkezetek szériagyártását. Az új profilban dolgozó vállalat jóhírét olyan megbízható szerkezetek öregbítették, mint a Labrador, a Gurzelen, vagy az 1894-ben bemutatott OMEGA kaliber.


Omega Seamaster, átütő eredmények

Ez a modellcsalád az óragyár sportosabb darabjait tartalmazza. Nagy igénybevételnek kitehető karórák ezek, amelyek természetesen vízállóak, nem ritkán akár 300 méterig is. A Seamaster család legújabb tagja az Aqua Terra nevű karóra.

Az Aqua Terra tokja a régi Omega vasutas órák formavilágát idézik, de a vonalak itt már a Seamaster családra jellemző allűröket öltöttek magukra.



A karóra számlapján dátumablakot, központi óra-, perc- és másodpercmutatót találunk, de még ennél is fontosabb, hogy az Aqua Terra karórák a kiváló, Omega által konstruált Co-Axial szerkezeteket kapták meg.

A karóra négyféle tokátmérővel kerül forgalomba.

OSZD MEG másokkal is!