Eterna: az óramárka története, mely az idők végezetéig működő órákat gyárt

Minden cég arra vágyik, hogy olyan stabil lehessen, mint az Eterna. Azt is elmondjuk, hogy miért.

Az 1856. november 7.-én született óramárka a mai napig a stabilitást és az exkluzivitást jelképezi.

A két alapító, az orvos Josef Girard, és a tanító Urs Schild mindig arra törekedett, hogy kezei közül minőségi darabok kerüljenek ki.

A grencheni műhelyből 1876-ban kerültek ki az első órák, és innentől kezdve nem volt megállás a minőség elterjedésében.



A családi vállalkozást ugyan 1995-ben megvásárolta a Porsche Family, ám az értékéből mit sem vesztett a márka, hiszen a Porsche Family nagy szaktudásával csak hozzáadott az óra eredeti értékéhez. Miközben megőrizte annak tradicionális voltát is.

A magas minőségért és a csodálatos órákért 1998-tól így már a Porsche Design-nak mondhatunk köszönetet.

Ma az Eterna azon kevés óramárkák közé tartozik, ahol az óra szívét, azaz magát a szerkezetét saját gyáron belül állítják elő. Az órák viselői így a modernitás mellett, egy precízen megalkotott műremeket is a csuklójukra vehetnek. Hiszen a cég filozófiája sem szól másról, mint a művészi tökéletességre való maximális törekvésről.



Az Eternáról mérföldkövekben:

1914-ben Bernben, a Svájci Nemzetközi Kiállításon az Eterna mutatta be elsőként az ébresztő funkciós karórát.

1930-ban Baguette Calibre modelljével az Eterna bebizonyította, hogy a technika és a divat megfér egymás mellett.

1948-ban az Eterna felállította az önfelhúzós karórák nemzetközi szabványát.

1956-ban az Eterna 100. évfordulóját ünnepelve bemutatta a máig legsikeresebb óráját, a Centenairét.

1962-ben az Eterna piacra dobta az abban az időben legvékonyabbnak számító férfi karóráját, az Eterna.Matic 3000-et.

1980-ban a világon elsőként az Eterna bemutatta 0,98 mm szélességű analóg kvarc óráját.

1980-ban az Eterna megnyerte a Grand Prix Triomphe de l’Excellence Européenne díját, mellyel a minőség, kultúra és esztétika jeles képviselőit jutalmazzák.



OSZD MEG másokkal is!