A szerkezet, ami meghódította a Mariana-árkot, a bolygó legmélyebb pontját

1960-as küldetésen egy svájci mérnök, Jacques Piccard és egy amerikai tengerészgyalogos Don Walsh merült alá az olasz tervezők által megépített Trieste-tel.

A tengeralattjáró mai szemmel inkább tűnik egy régi scifi díszletének, mint mélytengeri merülésre alkalmas csúcstechnológiának.

A két expedícióban több közös pont van, de az egyik legérdekesebb, hogy Vescovo idei és a Trieste 1960-as merülésénél is a tengeralattjáró külsejére rögzítettek egy karórát, hogy kiderüljön:

A szerkezet bírja-e az extrém nyomást.



A mérnököknek szó szerint tökéletességre kellett törekedniük, mivel ekkora nyomás mellett minden azonnal összeroppan, ami nincs a végletekig túlbiztosítva.

Nemcsak a Trieste mérnökeinek kellett tökéletes alkotniuk, hanem a Rolexnek is, akik arra vállalkoztak, hogy a tengeralattjáró külsejére rögzítve leküldik az egyik órájukat, hogy kiderüljön: képesek-e olyan szerkezetet építeni, ami működőképes tud maradni a bolygó egyik legélhetetlenebb pontján is.

A legendás svájci óragyár az 50-es és 60-as években hasonló szerepet töltött be, mint évtizedekkel később az Omega.

E szerep szerint az emberiség fontos, történelmi pillanatainál, elképesztő teljesítményeinél mindig ott volt egy Rolex.



Ezt a stratégiát konzekvensen követte a cég, többek között ezért támogatták az 1953-as Mount Everest expedíciót, amely során az új-zélandi Edmund Hillary megmászta a világ legmagasabb pontját.

Hillary egy speciálisan erre az alkalomra gyártott órát kapott a Rolextől, amit a csúcson is viselt.

Az eszközt a küldetés után vissza is kellett adnia a cégnek, hogy a szerkezetet tovább tesztelhessék.

Hillary órája jelenleg René Beyer, svájci kereskedő magángyűjteményében van, maga a Rolex ajánlotta fel a nagy becsben tartott órásmester Beyer családnak, hogy megtarthatják a történelmi darabot.