Vállalatvezérek által hordott órák: mi díszeleg a legnagyobbak csuklóján?

Státusz szimbólum? Valami több? Ezeknek az embereknek egy-egy döntése a világ menettét is megváltoztathatja, így nem mindegy az sem, mit hordanak a csuklójukon!

Léteznek olyan nagy emberek, akik valójában már nem is teljesen földi halnadók, hanem annál jóval többek.

Ezek az emberek gigantikus nagyvállalatokat vezetnek, olyan neves cégeket, melyeknek a nevét szinte mindenki ismeri, aki nem töltötte egy zárt pincében az elmúlt 30 évét.

Ezeknek az embereknek nem csak erős a személyisége, de markáns karmával rendelkeznek, kifinomult ízléssel.

A legtöbbjük pedig szereti az órákat, így nem mindegy, hogy milyen mestermunkák ketyegnek a csuklójukon. Lássuk csak őket!

Jeff Weiner


A neve onnan lehet nektek ismerős, hogy ő volt az, aki a LinkedIn mögött áll. Ez egy olyan különleges, főleg üzleti és kapcsolati tőkére alapozó közösségi oldal, amit sokan a Facebook komoly, munkavállalóknak és munkáltatóknak szánt változataként is ismernek.

Nos, maga Jeff mindig is rajongott az órákért, ám mikor a LinkedIn berobbant, akkor engedhette meg igazán magának, hogy oylan órát viseljen, amit mindig is szeretett volna.

Az biztos, hogy nem aprózta el, ugyanis Audemars Piguet Royal Oak-ot hordja a csuklóján, ez pedig 17800 dollárba, azaz 4,65 millió forintba kerül.



Satya Nadella


A Microsoft vezetője, így talán az egyik legnagyobb, legbefolyásosabb techvállalatért felel. Joggal kijelenthető, hogy a döntései világszerte közel 2 milliárd felhasználóra vannak hatással.

A komoly döntések komoly és megfontolt embert igényelnek.

A komoly és megfontolt embernek pedig egy szintén hasonló kvalitásokkal rendelkező óra dukál. Ennek ellenére némileg visszafogottabb órát választott, ugyanis egy Breitling Colr Automatic órát hord a csuklóján, ami "csak" 790 ezer forint.


Akio Toyoda


Szerintetek ő kicsoda? Honnan lehet ismerős? Szabad a gazda?

Nos, ő nem más, mint a világ legnépszerűbb autómárkájának tulajdonosa, a Toyotáé. Ez az autómárka az, amiből a legtöbb készült a világon, és amivel a legjobban meg vannak elégedve az emberek a felmérések szerint.

Na neki aztán nem okozhat a legjobb és legprecízebb órát megvásárolni. Nem is teketóriázott ezen sokat, ugyanis a róla készült hivatalos képeken egy Patek Philippe Calatrava 5119G díszeleg a csuklóján.


Dieter Zetsche

A Mercedes-Benz és a Smart vezérigazgatója, mondhatni ezen konglomerátum feje. Egy igazi cégóriást irányít és próbál egyben tartani, mint látjuk, sikeresen. A Mercedes soha nem szárnyalt még így, mint ezekben a napokban.

De vajon milyen igényei vannak órák terén ennek a remekre szabott, megfontolt és hibát nem tűrő embernek?

Természetesen egy igazán különleges óradarabot választott magának, leggyakrabban ugyanis egy Chopard Mille Miglia GMT Chronograph típust láthatunk a kezén, amely jelenleg 1,6 millió forintba kerül.


Jeff Bezos


Az Amazaon vállalat vezetője, ami az egész világon ismert, de leginkább Amerikában tarol. Ez egy különleges, innovációt szem előtt tartó folyamatosan megújuló online kereskedelmi vállalat.

Bezos egyébként szinte mérhetetlen vagyonnal rendelkezik. A Forbes hivatalos összesítése szerint ő a világ második leggazdagabb embere.

Ha valakinek, akkor neki tényleg nem számít, hogy mennyiért vesz órát, a legdrágább darabokat is egy csettintéssel magáénak tudhatná.

Ennek ellenére furcsa módon szerényebb igényei vannak órák terén, ugyanis Bezos választása egy Ulysse Nardin Dual Time, amely 11,400 dollárba, azaz körülbelül 3 millió forintba kerül.