A vintage óragyűjtés legikonikusabb modellje egyértelműen Paul Newman panda számlapos Rolex Daytonája.
Ez az óra a Phillips aukciósház New York-i árverésén 17,8 millió dollárért (5,47 milliárd forint) kelt el 2017-ben.
Ironikus módon az óra a maga idejében a Rolex egyik legnépszerűtlenebb termékvonala volt, egyrészt azért, mert a 42 mm-es tokkal (így hívják az óra testét, amiben a szerkezet található) abban az időben kifejezetten óriásinak számított, másrészt a panda számlap (fehér alapon fekete elhelyezkedő alszámlapok) miatt, ami szintén nem volt túl szokványos akkoriban. A világ viszont nagyot változott a 60-as évek vége óta: a gyűjtők egy jó állapotban lévő darabért képesek elképesztő összegeket kifizetni.
Ehhez persze kellett a híres színész, autóversenyző Paul Newman is.
Newman rendszeresen viselte a feleségétől kapott Rolexét, hordta forgatásokon, autóversenyeken, fotózásokon, gyakorlatilag mindig vele volt.
Az óra azonban később elveszett, senki nem tudta, hol lehet Paul Newman Daytonája, míg nem végül a 2010-es években a Phillipshez került. Hogy merre járt a Daytona Cosmograph, az rejtély, de annyi biztos, hogy ez a Daytona az a Daytona. A Phillips a világ legnagyobb aukciósháza, ahol minden órát az utolsó, apró alkatrészig átvizsgálnak, hogy valóban az eredeti modell kerül-e kalapács alá.
A Daytona is átesett ezeken a teszteken, de ami nekünk, laikusoknak is szembetűnő bizonyíték lehet, az az előkerült Rolex hátlapja, amire Newman felesége azt gravíroztatta:
Drive Carefully Me, vagyis Vezess óvatosan! Én.
Paul Newman Daytonája ikon lett, emiatt aztán minden hasonló referenciaszámú modell ára az egekbe szökött. Így jutunk el ahhoz az amerikai veteránhoz, aki 1971-ben még katona korában vett egy hasonló órát, 345 dollárért. Az infláció miatt ez az összeg ma nagyjából 2200 dollárnak felel meg.
Ha megnézzük a vintage Rolex Daytonák árfolyamát, akkor ez még mindig elég jó üzletnek számít, mivel manapság állapottól függően 400-500 ezer dollár között is elkelhetnek.
A korábban a légierőnél szolgáló veterán Rolex Cosmograph 6263-as órája viszont szó szerint tökéletes állapotban van, mivel állítása szerint alig hordta, a legtöbbször csak különleges alkalmakra vette fel, így az tényleg úgy néz ki, mint amikor fél évszázaddal ezelőtt kihozta az üzletből.
Az antik tárgyakkal foglalkozó szakértő szerint egy ilyen tökéletes óra jóval többért is elmehet, mint ahogy azt előzetesen gondolták, az ára akár 700 ezer dollárra is rúghat.
Ajánló
Egyszerre iránytű és óra: modern csoda a Bell & Rosstól ami letaglóz
2020.02.20 09:32
DOXA: a lendületesen fejlődő svájci óragyár szövevényes története
2020.03.20 07:58
5 ízig-vérig skeleton óra, amik semmit sem rejt el előlünk
2020.01.27 07:57