Több mint 50 millió dollárért (14,3 milliárd forint) kelt el a Pink Legacy elnevezésű rózsaszín gyémánt – közölte a Christie's aukciósház a kedd esti árverés után. Rózsaszín gyémánt karátjáért még soha nem fizettek ennyit a Christie's szerint.
Hogy hogyan kapcsolódik az órák világához ez? Majd mindjárt rá fogsz jönni!
A tulajdonos Harry Winston neves amerikai ékszerész lett.
Az aukciósház előzetesen 30-50 millió dollárt várt a majdnem 19 karátos, négyzetes csiszolású kőért, melynek színintenzitása – ami arra utal, hogy milyen erősen mutatkozik meg a szín a gyémántban – a lehető legjobb.
A drágakő hosszú ideig a De Beers bányakonszern egykori tulajdonosa, az Oppenheimer család birtokában volt.
Több mint száz éve találták Dél-Afrikában, és valószínűleg az 1920-as években munkálták meg, azóta nem változtattak rajta.
Az eladó kilétét az aukciósház nem hozta nyilvánosságra.
a megjelentek tapsban törtek ki a leütési ár elhangzásakor.
A kő végül a járulékokkal együtt 50,375 millió dollárért kelt el.
Rahul Kadakia, a Christie's ékszerosztályának nemzetközi vezetője szerint az aukciósház 251 éves történetében csak négy élénkrózsaszín gyémántot adott el, melyek tíz karátnál többet nyomtak.
„A kő a gyémántok Leonardo da Vincije” – mondta Francois Curiel, a Christie's franciaországi elnöke.
A Pink Legacy karátonkénti eladási ára 2,6 millió dollár lett, megdöntve az eddigi világrekordot, amit egy sokkal nagyobb, több mint 50 karátos rózsaszín kő tartott 2,1 dolláros karátonkénti árral
– mondta Curiel.
Szóval visszatérve az alap kérdésre: oké-oké, de hogy jön ide az óra?
Nos, az aukció óta rendkívüli mértékben megnőtt a rózsaszín órákat, különösen a rózsaszín gyémántokkal berakott modelleket keresők száma, és sok szakértő elemző ezt egyértelműen ennek hatásának tulajdonítják.
A női órák szárnyalnak, ezek közül különösen a rózsaszín, fénylő kövekkel rendelkező modellek.
Elképzelhető, hogy a következő évek eladási is óriási emelkedést fognak mutatni, ami jó hír az óragyáraknak, és jó hír az órakedvelők számára. A rózsaszín kőberakásos órák piaca drámai mértékben növekedésnek indul, ez pedig nagyon is üdvözlendő, még akkor is, ha csak egy átmeneti trendről van szó.
OSZD MEG másokkal is!