Használt, vagyis antik Rolex óra piactér. Érdekes üzleti modell


Olyan termékek, melyek értéke az idő előrehaladtával nem csökken, hanem akár nő is!
Miért ne lehetne létrehozni egy prémium piacteret?!

Míg az előbb felsorolt cégek a tömeget szolgálják ki, addig a minőséget pont egy ilyen piacon nem tudják adni, ehhez más szereplő kell.

A Rolex mellett foglalkoznak Omega, Audemars Piguet, Breitling, Patek Phillip, Tudor, Cartier és még megannyi luxusmárkával.

A Bob’s Watches által üzemeltetett piactér egyben segíti, serkenti azt is, hogy többen foglalkozzanak az ilyen órák gyűjtésével, befektetési lehetőségével. De legfőképpen egy átlátható, megbízható piacteret nyújt az óragyűjtőknek, órakereskedőknek.



OLYAN TERMÉKET ÁRUL, AMINEK NEM CSÖKKEN AZ ÁRA AZ IDŐ ELŐREHALADÁSÁVAL.

2010-ben indult el a honlap. De már 2008 után az alapító Paul Altieri, a saját óráit értékesítette.

Pont jött a válság és sokan szerették volna eladni márkás óráikat, főleg a Rolex-üket. Rájöttek, hogy nincs egy olyan weboldal, ahol látni lehet, hogy mennyit ér adott szériájú óra, és az eladók is tudni szerették volna, hogy tényleg annyit kapnak-e az óráért, amennyit ér.

Először csináltak egy listát, amin szerepeltek a vételi / eladási árak.



Aztán jött a piacismeret!

Minden órát bevizsgálnak saját szakértőjükkel, a Rolex-szel nem működnek együtt. Továbbá az óráikhoz igazolást állít ki a Watch Certification Services of America szervezet, annak eredetiségéről, állapotáról.

Már annyian érdeklődnek a lehetőség iránt, hogy már 24-en dolgoznak benne. 2018-ban már 45 millió dolláros forgalmuk volt. Ez átszámítva 13,5 milliárd forint, évente 30%-ot nő a forgalmuk. És a vételi/eladási árakból már nem nehéz kitalálni az árrésüket (15-25%).

A forgalmuk tovább nőhet. Például az Ebay-en évente 1 milliárd dollár értékben cserélnek gazdát a használt Rolex órák, sőt utánpótlásban sem lesz hiány, mivel a Rolex évente 8 milliárd dollár értékben értékesíti új óráit. - írja a Minner.hu



OSZD MEG másokkal os!