Ez a szerkezet majdnem kicsinálta a Rolexet: igazi luxusóra, mely a legnagyobbal vetekedett

A luxusórák története tele van érdekes fordulatokkal. Ez annyiban nem meglepő, hogy többszáz éves vállalatokról beszélünk, amelyek megéltek már olyan háborúkat és gazdasági válságokat, amelyek olykor teljes nemzeteket roppantottak meg.

Amikor az emberek ilyen órákat vásárolnak, nem csupán időmérő eszközt, ékszert vesznek, hanem egy darabot a vállalat örökségéből is.

Az egyik legérdekesebb történet Louis-François Cartieré, aki 171 évvel ezelőtt alapította meg a saját magáról elnevezett óramárkáját Párizsban. A Cartier a világ egyik legfelismerhetőbb, legjellegzetesebb számlappal rendelkező óráit készíti.

A fehér alapon fekete római számokkal megjelenő Cartier a mai napig a világ legelegánsabb órájának számít, holott a dizájn az elmúlt másfél évszázadban szinte semmit nem változott.

Louis Cartier a vállalat első karóráját barátjának, a brazil-francia származású Alberto Santos-Dumontnak készítette. Az író, feltaláló, léghajós pilóta arról panaszkodott az órás mesternek, hogy repülés közben nehézkes a zsebóráján mérni az időt. Cartier a problémát úgy oldotta meg, hogy elkészítette a vállalat első karóráját, amelyet barátjáról, Dumontról nevezett el.



Anno kevesen gondolták volna, hogy hamarosan olyan válság söpör végig a svájci óraiparon, amit csak a legnagyobbak fognak túlélni, ráadásul ők is nehezen.

Pedig a 70-es és 80-as évek az életben maradásról szóltak még az olyan brandeknek is, mint a Rolex.

A technológiai fejlődés már a 60-as évek elején elkezdődött, akkor egy feltörekvő japán óragyár, a Seiko és egy svájci cégeket tömörítő konzorcium versengett egymással, hogy ki jön ki előbb az elemes kvarcórával, ami minden szempontból modernebb szerkezet, mint az addig egyeduralkodó mechanikus órák.

Olyan is van, hogy valaki túl korán érkezik – itt most a Bulova rontotta el: viszonylag kevesen tudják, de a világ első elektromos szerkezettel működő karóráját 1960-ban ők mutatták be.



A hightech kinézetű, átlátszó számlappal megjelenő Accutront egy tranzisztoros elektronikus oszcillátor hajtotta. A technológia azonban nem működött megbízhatóan, az első kiadások rengeteget késtek, a hibát pedig csak később tudták kiküszöbölni.

A csatát végül a japánok nyerték: az 1964-es tokiói nyári olimpiai játékokon a Seiko Crystal Chronometer QC-951-es elemes órával mérték a maratoni számokban az időt. Ekkor még egy nagyméretű, hordozható óráról volt szó, de fontos, hogy a technológia már a cég rendelkezésére állt. Amit tovább is fejlesztettek, méghozzá a Longines-nel közösen, így jött ki 1966-ban az első kvarc zsebóra, ami már csak egyetlen lépésre volt a karórától.

Az olyan nagynevű, elképesztő örökséggel és múlttal rendelkező vállalatok, mint a Rolex, a Cartier, a Jaeger LeCoultre, a Blancpain vagy az Audemars Piguet olyan lemaradásban voltak a többiekhez képest, hogy rövid idő alatt a csőd szélére sodródtak.



A nagynevű cégek egy idő után persze sorra beadták a derekukat és elkezdtek kvarc szerkezeteket használni, amelyekből egyébként léteznek kifejezetten bonyolult, értékes variációk is. De a luxusmárkák bosszúja sem maradt el: a kvarckrízis lecsengése után a kvarcóra minden egyszerűsége és nagyszerűsége ellenére tömegtermékké, sőt, cikivé vált.

A vintage órák iránti rajongás mára akkora méreteket öltött, hogy sokan egyenesen kigúnyolják azokat, akik kvarcórát hordanak.

Ami a 80-as években áldás volt a Seikónak, az ma már inkább hatalmas átok, mivel velük azonosítja mindenki a gagyi kvarcórákat.