Órák a világűrben: ezek a csodálatos szerkezetek kijutottak a kozmoszba

Olyan megbízható óraszerkezettel rendelkeznek, hogy a NASA és az űrhajósok is gond nélkül rájuk bízták magukat.

A nagy múlttal büszkélkedő Omega óragyár mellett egy fiatalabb óragyár is igen nagy sikereket ért el az űrkutatás szolgálatában.

Ez a gyár a Fortis. Az 1912-ben alapított cég a repülés és űrkutatás szellemében fejleszti karóráit.

Az óragyár - az Omegával ellentétben - nem a NASA űrhajósait támogatja precíziós karóráival, hanem az orosz űrkutatást segíti aktív közreműködésével.

A Fortis Official Cosmonaute Chronograph típusú karórát, a Csillagvárosban található Jurij Gagarin kiképzőközpontban elvégzett igen szigorú tesztidőszak után, 1994-ben választották be az orosz űrhajósok hivatalos alapfelszerelései közé.



A Fortis karórái olyan űrséták során bizonyítottak, mint a Szojuz TM19 küldetés, amikor az asztronauták az Atlantisz űrsikló és a Mir űrállomás dokkolását készítették elő.

1997-ben újabb megtisztelő feladat várt a Fortis karóráira, ugyanis - az orosz és német együttműködéssel létrejövő - Mir 97 küldetés hivatalos óráinak választották a Fortis modelljeit.

2001-ben is szükség volt a Fortis karóráira az űrben: a Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautái (Szergej Krikaljov, Bill Shepherd, Jurij Gidzenko) első tesztként egy rádióadás segítségével az űrből igazították össze karóráikat.

A Fortis asztronauták számára szánt modelljei is természetesen többfunkciós karórák, a pontos idő kijelzésén túl stopperfunkciót is láthatunk a funkcionális számlapokon.



Olyanok, mint a Spacematic nevű karóra, amely amellett, hogy űrhajósok számára készült, csavaros koronájának és csavaros hátlapjának hála 200 méterig vízálló is.

Természetesen - a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően - nem csupán a közel 1500 eurós árú Spacematic kronográf áll az űrhajósok rendelkezésére. 1998-ban egy új szabadalmat jegyzett be a Fortis, amelynek köszönhetően elkészítették a világ első automata kronográfos karóráját, amely mechanikus ébresztőfunkcióval is rendelkezett.

2000-től a Spacematic modellekben is megtalálható ez az egyedülálló komplikáció, amelyet a legkönnyebben az acélból készült tok oldalán lévő, a nyolcasnál elhelyezett nyomógombról ismerhetünk fel. Ha egy ilyen modellhez szeretne valaki hozzájutni, annak 4100 eurót kell a pénztárnál leszurkolnia.

A Fortis a 2003-as évben mutatta be legújabb generációs űrhajósóráját, B-42 Cosmonaut Chronograph Alarm néven.



A legfeltűnőbb változás az eddigi Fortis modellekhez képest a fekete, egy irányba forgatható üvegrögzítő karika. Ezen a karikán a fehér számok az eltelt percek számlálásához nyújtanak segítséget.

Ennél a modellnél is a már ismert - automata, kronográf és ébresztő funkcióval bonyolított - F2001-es típusjelű szerkezetet használta a Fortis.

A különleges szerkezetnek, valamint a Fortis garantálta minőségnek köszönhetően a karóra ára 5285 euró.

OSZD MEG másokkal is!