Ilyen órákat hordanak napjaink filmcsillagai: 5 színész, 5 karóra

5 olyan világsztárt mutatunk be, akik nem akármilyen órát hordanak a csuklójukon!

Christ Evans


Sokan csak Amerika kapitányként ismerik, de rengeteg egyéb filmben is megcsillogtatta már tehetségét. Egy igazi sármőr, és megfordulnak utána a nők.

De vajon mit is hord előszeretettel a jó öreg Kapitány? Nos, nem veti meg a svájci órákat, sőt, kifejezetten a kedvencei közé tartoznak. Chris Evans az IWC nagykövete is egyben, ezért nem is meglepő, hogy a márka karóráit hordja.

Az óra, amit legtöbbet láttak rajta, az Ingenieur, de volt már a csuklóján OWC Pilot is.


Orlando Bloom


Senki sem tudta róla, hogy egy nagy óragyűjtő. Ezt nagyon sokáig titkolta, mígnem 2009-ben egyértelművé nem vált a világ számára! Az egész úgy derült ki, hogy elloptak tőle egy betörés során több tucat Rolex karórát.

A világ nem is a bűntényen csodálkozott el igazán, hanem azon, hogy ilyen sok órája volt, és ezzel nem is nagyon kérkedett... Úgy tudni, hogy előszeretettel hordta a Rolex Submarinert, de az IWC és a Bremont óráit sem vetette és veti meg most sem.

Szerencsére visszakapta végül az óráit, mert a tettesek meglettek. Azóta a világ többször is feszülten figyelte, hogy épp mi fénylik a sztár csuklóján.


Matt Damon


A világhírű színész köztudottan szereti az órákat, kollekcióiról számtalan cikk és értekezés született már. Mivel nagyon jól fizetett színész, ezért az óragyűjteményét nagyra fel tudta hizlalni.

A leggyakrabban azonban a TAG Heuer típusú órákat látták a csuklóján. Azon belül is leginkább a Link vagy a Formula 1 az, amit felvesz.

Matt Damonról úgy tartják, hogy annyira imádja az órákat, hogy az otthonában mindent biztosít, hogy ezek az óracsodák a lehető legnagyobb biztonságban legyenek.

Nehogy úgy járjon, mint Orlando Bloom!

 

Mark Wahlberg


Ő is egy közkedvelt, mostanában sokat foglalkoztatott, egyre jobb filmekben megjelenő színész. A semmiből küzdötte fel magát, ma pedig a neve már minőséget jelent.

A minőség pedig természetes luxus karórák birtoklásával is jár. Markról az a hír járja, hogy nagyon nagy Rolex rajongó, valóságos kollekciója van belőlük.

Gyakran visel arany Rolex karórákat, így például Yacht-Master II-t is. Emellett több alkalommal is lefotózták már a Rolex GMT-Master II-vel is, méghozzá az az igen ritka, 50. évfordulóra készített példánnyal.


Ryan Reynolds


Sokan csak Deadpoolként ismerik,d e rengetege vígjátékban és akciófilmben szerepelt már, szintén könnyen felismerhető és neves színészről van szó, aki a magánéletben meglehetősen humoros. Egy ilyen egyéniséghez nem akármilyen ízlés dukál.

nem csak rajongója, de valóságos megszállottja az óráknak, így ennek megfelelően különleges darabokat is láttak már a csuklóján.

A Piaget az, amit leginkább közel érezhet a szívéhez, mert ilyennel látták a legtöbbször nyilvános eseményeken. Azon belül is a Piaget Polo S az, ami legtöbbször csuklóját díszítette.